silver

MIRŐL SZÓL A PROJEKT?

A SILVER projekt fő célja, hogy egy olyan távoktatást alakítson ki és valósítson meg, amely segíti a 50 év felettiek készségeinek és foglalkoztathatóságának javítását.Küldetésünk, hogy minden releváns érintettel támogassuk a vitát annak érdekében, hogy meghatározzuk az időskorúak  végzettséghez és munkához való hozzájutásának korlátait, és a cégek valamint a
képzőszervezetek körében terjesszük az élethosszig tartó tanulás, valamint az "ezüstgazdaság" fogalmait.

Projektünk elsődleges célkitűzése, hogy egy innovatív távoktatás kialakítása és megvalósítása által javítsuk az 50 év felettiek képzettségét és kompetenciáit. Annak érdekében, hogy egy olyan képzést alakítsunk ki, amely megfelel az 50 év felettiek elvárásainak, kutatási és elemzési munkát végzünk, beszélünk a releváns szereplőkkel és az időskorúakkal, kérdőíveket küldünk az időskorúaknak és a munkáltatóknak, majd azt követően elemezzük azokat.

Hisszük, hogy a képzés segít majd az 50 év felettieknek abban, hogy magabiztosabbakká váljanak az álláskeresés, vagy a munkaerőpiacra történő (re)integráció során.

Style 1

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link

Style 2

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link

Style 3

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link

Style 4

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link

a csapat

This is some text inside of a div block.

Style 1

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link

Style 2

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link

Style 3

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link

Style 4

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique.

Text Link
3, rue de la Boucherie
31560 Nailloux
FRANCE

[email protected]
www.leno.fr

tel: +33 (0)5 62169858
fax: +33 (0)9 56973491
A Leno Consulting felnőttképzési magánszervezet 2007-ben alakult. Cégünk munkavállalkók és álláskeresők távoktatására szakosodott. A csapat jelenleg 6 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársból és 15 külső tanácsadóból áll, két irodája van a délkelet-franciaországi Languedoc-Roussillon Midi-Pyrénées tartományban. Célunk, hogy magas színvonalú képzéseket kínáljunk, hogy hozzáigazítsuk ügyfeleink igényeit a munkaerőpiaci követelményekhez.Ügyfeleink köre széles: cégek, munkavállalók és a legfontosabbak: a munkanélküliek. Hat szakterületen közel 200 képzési témát kínálunk: Fenntartható fejlődés:  Öko-építészet, Megújuló energiák és hulladékkezelés CAD szoftver, Open Office, Közösségi Oldalak kezelése, értékesítés, pénzügy és kommunikáció idegen nyelvek.
Távoktatás, pedagógiai anyagok, E-tréner, értékesítés, öltözködés és divat.                                                     Szervezetünk évente mintegy 150 munkanélküli személyt képez ki. 2015-ben - képzésünket követően - sikerült 75%-os munkaintegrációs rátát elérnünk. A Leno Consulting az FFP (Szakképzési Szervezet) tagja Languedoc-Roussillon Midi-Pyrénées-ben,  amely képviseli a francia magánszervezeteket. Emellett a LENO Consulting szakértői vizsgálatokat folytat, elemzi és értékeli a magán,- és állami szervezetek, iskolák és vállalkozások számára rendelkezésére álló jelenlegi eszközöket és távoktatási lehetőségeket.   A Leno különféle európai programokban vesz részt külföldi cégekkel és egyesületekkel, hogy megosszák a jó gyakorlatokat és  egy nagy partnerségi hálózatot alakítsanak ki.                                                     Laurent, a Leno igazgatja, az uniós projektekért felelős részleg vezetője.19 éve dolgozik a képzések területén, és több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik az UNIÓS projektek irányítása, illetve az azokban történő részvétel terén.Mivel 7 évet élt az Egyesült Királyságban, folyékonyan beszél angolul.     Maria három éve foglalkozik uniós projektekkel. Mint közigazgatás és nemzetközi együttműködés BA végzettségű szakember, a nemzetközi partnerségek irányításával foglalkozik.




Fő utca 144/B.
9784 Rádóckölked
HUNGARY

[email protected]
www.humanprofess.hu

tel: +36-70/6392242
fax: +36-94/950-191
A céget három magánszemély alapította 2010-ben. Munkavállalói 15-20 év munkatapasztalattal rendelkeznek a munkaügyi, képzési és szociális területen, magyar és nemzetközi pályázatok megvalósításában, s szakértők széles skálájával rendelkezik.  A cég 2013 óta akkreditált felnőttképző intézmény is. A Human Profess Nonprofit Kft.-nek jelenleg 18 munkavállalója van. A cég célcsoportjai a hátrányos helyzetű emberek, mint pl. a fogyatékkal élők, a nők, a pályakezdő fiatalok és az idősebbek. Rajtuk kívül nyújtjuk szolgáltatásainkat szakembereknek, civil szervezeteknek, forprofit és nonprofit intézményeknek, valamint helyi önkormányzatoknak. Működési területünk Vas megye, Magyarország nyugati határvidéke, de az Európai Unió számos országának állami, civil és nonprofit szervezetével, valamint egyetemével állunk kapcsolatban. A cég három különböző területen vállal szakmai tevékenységet: a munkaerőpiac, a képzés területén, illetve szociális területen. A társaság TQM minőségirányítási rendszert vezetett be 2014-ben, és azóta is működteti azt. Vállalkozásunk víziója: mi egy, a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségéért és munkaerőpiaci rehabilitálásáért küzdő szervezet vagyunk.Stabilitásunkat azáltal kívánjuk megőrizni, hogy egy olyan sokoldalú szervezet vagyunk, amely számos ágazat számára nyújtja szolgáltatásait, ugyanakkor rugalmasak vagyunk és innovációra törekszünk. Zsuzsanna 15 év tapasztalattal rendelkezik, amelyet képzések szervezésében és megvalósításában szerzett, 2000-ben diplomázott felnőttképzés és menedzsment szakon a Pécsi Egyetemen. Ezenkívül 15 éve irányít európai és magyar projekteket, és vezeti az oktatáshoz kapcsolódó kutatásokat és elemzéseket. Mariann a társaság ügyvezető igazgatója. Szociálipolitika szakon végzett 2003-ban Budapesten, az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen. 2003 óta projektmenedzser. Tapasztalt oktató és szakértő a vállalkozásmenedzsment területén.




Modemweg 37
3821 BS Amerstfoort
THE NETHERLANDS

[email protected]
www.endurance.nl

tel: +31 (0)33 4508333
fax: +31 (0)33 4508339
Az Endurance Hollandiában a legnagyobb magánkézben lévő képzési központ az úgynevezett szabadidős szektorban. A társaság szinte minden kis és nagyobb céggel dolgozik, vagy  dolgozott már  ebben a szektorban, valamint  a vendéglátóipari ágazatban,  pl. uszodákkal, lakóparkokkal, kempingekkel. Az Endurance ügyfelei közé tartozik a Landal Greenparks, a Center Parcs, a Sportfondsen Nederland, az Optisport és számos más cég. Az  Endurance a HMSHost-nak (a Shiphol Airporthoz tartozó összes éttermi szolgáltató) sok éve kedvelt beszállítója. Az Endurance szorosan együttműködik az olyan szakértői központok országos szervével, mint az SBB Zoetermeerben és a Social Fund Recreation, valamint az ágazatban működő olyan intézetekkel, mint a Recron és a HISWA.
Az Endurance számos ágazatban hivatalos partnere  a mentorok/coach-ok,valamint azon munkavállalók képzéséhez kapcsolódó ágazatnak, amely az országos szakképzési rendszer részeként a hallgatók hivatalos,tanusítvánnyal rendelkező   munkahelyelhelyezési cégeknél történő képzéséért felelős.Mivel meg vagyunk győződve arról és nagyon világosan látjuk azt, hogy hogyan kapcsolható össze egy cégen belül a tanulás és a munka, ezért gyakran vagyunk partnerek országos és nemzetközi projektekben, valamint az ezekhez a témakörökhöz kapcsolódó párbeszédben.Az Endurance-re ilyen módon szakértőként lehet tekinteni a munka és tanulásmódszertan területén.
Az Endurance 25 év tapasztalattal rendelkezik nemzetközi projektekben Arubában, Törökországban, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Olaszországban és más országokban. Részt veszünk az európai vendéglátóipari szektoron belül gyakorlati képzési és oktatási projektek kidolgozásában, kínálásában és értékelésében. Célunk, hogy segítsük a résztvevők közreműködésének javulását ezekben a projektekben, napi munkájuk során. A konyhai és felszolgálási technikáktól kezdve, az üzleti és kommunikációs készségeken át a vezetőknek és a menedzsmentnek szóló menedzsment képzésekig.
Több, mint 25 magasrangú oktatóval, coach-csal, szakértővel és tanácsadóval dolgozunk együtt.




Drobného 29
844 07 Bratislava
SLOVAKIA

[email protected]
www.trexima.sk

tel: +421 (0)2 333 22278
fax: +421 (0)2 33322255
A TREXIMA  Bratislava egy, a kutatás, a statisztika, valamint a munkaerőpiaci és humánerőforrás-tanácsadási szolgáltatások területére specializálódott társaság. A Trexima Bratislava 1992 óta a különböző európai országokban, valamint világszerte  a bérstatisztikával kapcsolatban igazolt módszereket és ismereteket alkalmazza. A cég az évek során kiterjesztette tevékenységét az állásleírásokra, a foglalkozási besorolásokra, a humánerőforrás-menedzsmentre,a karriertanácsadásra, az analitikus munkahely-értékelésekre, a munkafolyamatok racionalizálására, a részletes retrospektív elemzésekre, valamint a produktivitási prognózisokra. A munkavállalók létszáma az 1992-es 3-ról 2016-ra 40-re emelkedett. A TREXIMA Bratislava ISO 9001:2008 szabvány értelmében minőségirányítási tanúsítvánnyal rendelkezik. Országos szinten a TREXIMA Bratislava szakértelemmel rendelkezik a Szlovák Köztársaság Munkaügyi, Szociális és Családügyi Minisztériuma által támogatott online rendszerek kidolgozásában.A rendszereket számos munkaerőpiaci szereplő, konkrétan álláskeresők, az állami foglalkoztatási szolgálatok munkavállalói, munkáltatók, stb. használják. A Trexima Bratislava  egy Integrált Munkaerőpiaci Rendszert valósít meg, amely minden, a szlovák munkaerőpiacon létező állás foglalkozási profilját tartalmazza, valamint olyan tanácsadási eszközöket is magában foglal, amelyek hasznosak a weboldalfelhasználó oktatási végzettségének,a tapasztalatának, tudásának és készségeinek megfelelő állás megtalálásához. A projektben érintett mindkét személy - Diana és Jakub - évek óta a Treximánál dolgozó humánerőforrás,- és munkaerőpiaci tanácsadó. Számos nemzetközi projekt menedzselésében rendelkeznek tapasztalattal, amelyek főként karriertanácsadással, vagy a különböző célcsoportok számára történő távoktatások kidolgozásával kapcsolatosak. Mindketten aktívan részt vettek az ágazati készségek tanácsainak, valamint az Országos Foglalkoztatási Keretrendszernek a megalapításában Szlovákiában.




Kúpeľná 3544/33
932 01 Veľký Meder
SLOVAKIA

[email protected]
www.ozbuducnost.sk

tel: +421 (0)31 5551343
A Teamwork for a better future egy kis civil egyesület, amelynek fő célkitűzése, hogy elősegítse és kidolgozza a lakosság aktív részvételéhez kapcsolódó tevékenységeket helyi, regionális, országos és nemzetközi szinten, a társas élet különféle színterein, konkrétan:
a) az oktatás, az élethosszig tartó tanulás, valamint a tanterven kívüli tevékenységek területén azáltal, hogy elősegíti a hátrányos helyzetű és marginális csoportok oktatását és lehetőségteremtését és támogatja a modern kommunikációs technológiákat (Internet, Skype, Facebook)
b) a társadalmi felelősség kialakításának területén , egy olyan formában, amely elősegíti az emberek és a különböző ágazatok közötti kommunikációt és párbeszédet
c) jogtudatosság kialakításának területén, az által, hogy felkelti a lakosság érdeklődését az emberek jogai és kötelezettségei iránt, illetve adminisztratív, valamint tanácsadási szolgáltatásokat nyújt a hátrányos helyzetű és marginális csoportok számára
d) az álláskeresők munkaerőpiaci reintegrációjának területén, a hátrányos helyzetű csoportokra összpontosít úgy, hogy tájékoztatási és tanácsadási tevékenységeket, szakmai tanácsadást és nemzetközi, intézményi információcserét valósít meg a munkaerőpiaccal és a jó gyakorlatokkal kapcsolatban.
A Civil Egyesület (CA) elsődleges célcsoportja a hátrányos helyzetűek, konkrétan a tartósan munkanélküliek ; az idősebbek (50 év felettiek), a fogyatékkal élők; és a fiatalok. 2012-ben és 2013-ban a CA ESZA támogatásban részesült és egy védett műhelyet alakított ki (amely 2 fogyatékkal élő személyt foglalkoztat), hogy fejlessze azok jogtudatosságát, és tanácsadást, valamint támogatást nyújtson a fogyatékkal élők reintegrációjához.
Sőt, a CA együttműködik az oktatás és a karriertanácsadás területén működő képzőintézményekkel, karriertanácsadó szervezetekkel, munkaerőpiaci szolgáltatókkal, nem kormányzati szervezetekkel és szakértőkkel Szlovákiában és az EU-ban.
Az alapítók többéves tapasztalattal rendelkeznek a szakmai tanácsadás és a nemzetközi partnerségek terén.




SEGÍTSEN NEKÜNK
abban, hogy egy olyan képzési programot dolgozzon ki, amely tükrözi az
ÖN IGÉNYEIT és TÖLTSE KI A FELMÉRÉST

képzési program

A képzés első változata 2018.októberében lesz elérhető. Kérjük tehát, hogy figyelje ezt a felületet. Amennyiben szeretné, hogy tájékoztassuk Önt arról, amikor az elérhetővé válik, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot.
Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.

INFOrmáció

Amennyiben meg szeretné kapni hírlevelünket, kérem, adja meg e-mail címét az alábbi mezőben:
Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.

KAPCSOLAT

Thank you! Your submission has been received!

Oops! Something went wrong while submitting the form :(

Human Profess Közhasznú Nonprofit Kft.
Fő utca 144/B.
9784 Rádóckölked
HUNGÁRIA

www.humanprofess.hu